Amikor valakinek mesélek az RszMail-ről, általában azzal kezdem, hogy miért is álltam neki ennek az egésznek. Ilyenkor mindig abban reménykedem, hogy még az elején sikerül megmutatnom a beszélgetőtársamnak a saját perspektívámat, így ő is eljut arra a következtetésre, amire annak idején én: egyszerűen szükségszerű volt, hogy az RszMail megszülessen. Nem lehetett másképp. És ha már más nem valósította meg az ötletet, hát nekiálltam én. Így történt:
Egy szép nyári napon épp ebédszünetről ballagtunk vissza az irodába. A nap sugarai kellemesen cirógatták a fejünk búbját, és a nagy világosságban alig vettük észre, hogy az irodaépület előtti parkolóban egy autónak égve maradt a helyzetjelzője (igen, innen a cím 🙂). Mivel nem ismertük a kocsi gazdáját, de azt sem akartuk, hogy a mi lelkünkön száradjon egy akkumulátor lemerülése, a már bevett szokáshoz fordultunk: a körlevélhez (először az “e-mail” szót akartam használni, de végül letettem róla):
Sziasztok,
az első parkolóban álló ABC-123 Octaviának ég a helyzetjelzője.
Üdv, Zsolt
Miután a körlevél némi adminisztrációt követően eljutott mindenkihez (és ezzel óvatos becslés szerint is 100+ ember munkáját szakítottam meg legalább egy fél másodpercre), nemsokára jött a “Köszi!”, és az autó gazdája lekapcsolta a lámpáját.
Szerencsénk volt, az üzenet most elérte a címzettet. Nálunk dolgozott, rajta volt a levlistán, figyelte a bejövő leveleit. De azért elég nyilvánvaló volt, hogy nem ez volt az optimális értesítési út. A következő folyamatábra rajzolódott ki lelki szemeim előtt:
A kérdőjel helyén pedig állhatott:
- a körlevél-adminisztrátoroknak írt levél,
- maga a körlevél,
- a 100+ esetlegesen megzavart munkatárs
- és végül az autó gazdája,
vagy
- egy rendszám-emailcím adatbázis, amely automatikusan forwardolja a rendszám alapján elküldött üzeneteket a megfelelő embernek.
Súgok: a második lehetőség a jó megoldás. Ráadásul ha az autó gazdája nem nálunk, hanem a szomszéd irodaházban dolgozik, akkor az első forgatókönyvnek esélye sincs a sikerre.
Természetesen ez a könnyed nyári délután nem az első (és nem is az utolsó) alkalom volt, hogy hasonló témájú körlevelek keringtek az irodában. Úgy kéthavonta be-beesett egy-egy levél:
ABC-123 rám parkolt, nem tudok kiállni.
/Délelőttös Tibor/
ABC-123-nak megy a riasztója, lassan megőrülünk.
/utcafronti kollégák/
Lassan összeállt egy lista, amely most (első belépéskor) a Főoldalon díszeleg:
[…] A jármű gazdája ezáltal rövid időn belül értesülhet a problémákról, és
– lekapcsolhatja a lámpáját, mielőtt lemerülne az akkumulátor;
– felhúzhatja az ablakát, mielőtt beesne az eső az utastérbe;
– arrébb parkolhat, mielőtt megbüntetnék;
– kikapcsolhatja a riasztóját, mielőtt őrületbe kergetné a környékbelieket;
a gyors értesítés ezernyi helyzetben jelenthet nagy segítséget!
Ezek után egy jóérzésű fejlesztő nem tehet mást, mint…
És bumm, így lett az RszMail.
Pontosabban így indult el a megvalósulás felé vezető rögös úton, amelyen egy csomó érdekes problémával találkoztam és rengeteget tanultam*, miközben a kezem között megformálódott ez az egyszerű kis weblapocska. (Tudom, 
, de tényleg így érzem.)
Nos, kedves Olvasóm, remélem, sikerült megmutatnom a perspektívámat, és megérted a motivációmat. Ha ez így van, akkor a posztom célt ért. 🙂
Most pedig – ha még nem tetted meg – iratkozz fel az adatbázisba!
*: ezekről szeretnék majd írni a következő posztokban
Hogy mit honnan:
- Hangok: Freesound::zerolagtime
- Szofisztikált folyamatábra: South Park & Wikipédia
- Hangulatábrázolás: Napirajz (igen, az Comic Sans. Igen, én voltam. Igen, direkt.)