Hosszú poszt egy hosszú időszakról

Eltelt egy újabb év. Illetve hát jó, egy kicsit több, merthogy három éve került ide a legutóbbi bejegyzés.

Három év!

3!

Az azért webes mércével elég durva, legalábbis nekem, és legalábbis ahhoz képest, hogy már a tavalyi év végén is terveztem írni ide egy frissítést, hogy mi történt az elmúlt időszakban az Égvemaradt.hu háza táján. Az mondjuk nem lett volna egy hosszú poszt, mert kimerült volna egy teljesen érdektelen tárhelyváltásban, meg abban, hogy a műszaki vizsga érvényességi idejét (lásd az előző bejegyzésben) most már regisztrációkor is azonnal meg lehet adni.

Azt hiszem, érthető, miért foglalkoztam inkább a karácsonyi bejglivel a blog helyett.

Morpheus felajánlja Neónak a bejglit és az Égvemaradt.hu blogját
Te melyiket választottad volna?

Ha ránézek az elmúlt évek commitjaira, akkor azt látom, hogy ’17 vége óta tulajdonképpen nem történek a felhasználók által is észrevehető változások. Ezt többféleképpen is fel lehet fogni, de én szeretem úgy gondolni, hogy ez azt támasztja alá, hogy az oldal stabilan nyújtja azt a szolgáltatást, amiért létrejött, és egyszerűen úgy jó, ahogy van. 🙂

Persze létezhet egy olyan narratíva is, amely szerint az oldal régi, ne adj’ isten elavult – hiszen 2020 végén járunk, a webes trendek pedig nagyjából már akkor elhúztak az oldal mellett, amikor… Áhh, lássuk be, az Égvemaradt.hu soha nem használta az aktuálisan felkapott megoldásokat. Én így vagyok punk.

Na de akkor mi változott most? Mi történt, amit feltétlenül ki/le kell blogolni, mi kívánkozik annyira a képernyőre (vagy inkább ki belőlem)?

Ebben az évben két “égvemaradtos” történés volt velem, áprilisban a push értesítések körül, az év második felében pedig az Autóőrszem megjelenésével kapcsolatban. Mindkettő elég érzékenyen érintett, és valószínűleg azért nem írtam belőlük azonnal blogbejegyzést, mert számomra sajnos nem sikertörténetek. A push-sal kezdem, az a rövidebb.

Hogyan lett majdnem menő pushunk

Az úgy volt, hogy azóta, hogy az Égvemaradt.hu-ban debütáltak a push értesítések, azért a technológia is fejlődött, és a Web Push API is közelebb került az olyan egyszerű halandókhoz, mint én. Bár a HTTPS megszerzésével már tényleg a saját szerverünk kezelhette az értesítéseket, egyéb technológiai hiányosságok miatt még mindig csak statikus szöveget tudott küldeni a rendszer. Ez az oka annak, hogy ha üzeneted jön, akkor nem magát az üzenetet kapod meg, hanem csak egy értesítést, hogy nézd meg az e-mailjeidet, mert kaptál valamit az Égvemaradt.hu-ról.

Így néz ki a statikus push értesítés asztali Chrome-on

Vannak tanulmányok, amelyek szerint a nagy, gonosz vállalatok szándékosan használnak olyan értesítéseket, amelyek csak annyit közölnek, hogy jött számodra valami, de hogy mi, azt csak a saját felületükön nézheted meg, hogy így láncolják magukhoz a felhasználóikat. Nos, ha eddig esetleg azt hitted, hogy az Égvemaradt.hu is beállt nagy, gonosz vállalatnak, akkor egyrészt mélységesen szomorúak vagyunk, másrészt most már tudod, hogy ez nem így van, a statikus értesítések oka ennél sokkal prózaibb.

/* És vegyünk észre még egy apró különbséget: ez a popup nem azt írja, hogy látogasd meg a honlapunkat, hadd pörögjenek a hirdetések (amik ugye nincsenek) és csörögjön a kasszánk (amink pedig szintén nincs), hanem azt, hogy csekkold az e-mailjeidet. Mi szóltunk, innentől rád bízzuk a dolgot. */

Már a kezdetektől fogva szerettem volna dinamikus pusht küldeni, azaz a teljes, rendszámra érkező üzenetet elküldeni a címzettnek, ezért amikor láttam az új push lehetőségeket tavasszal, ismét beleástam magam a témába, és elkezdtem implementálni az új dolgokat.

Ide kívánkozik egy személyes dolog – én nagyon szeretek mindent kézben tartani. Ez ebben az esetben azt jelenti, hogy külső library-k és kilométeres toolchainek helyett inkább én írok meg mindent, amire szükségem van. Nyilván tananyagok, tutorialok alapján, de mégiscsak arra törekszem, hogy az elkészült rendszer minden rétegét és minden részét átlássam. Oké, nyilván van az a szint, ami alá már nem nézek be, amelyeket “nagyvonalúan” rábízok a tárhelyszolgáltatóra, a DNS szerverekre, a Let’s Encryptre, stb., de azért érteni azokat a folyamatokat is szeretem (vagy csak szeretném).

Emiatt a hozzáállás miatt idegenkedem például mindenféle package managertől, de ebben az esetben a Composert nem tudtam megúszni. A számomra szükséges funkcionalitás eléréséhez a Composer nyilván letöltötte a fél internetet, holott meg vagyok róla győződve, hogy lehetne ezt másképp is. Tudom, hogy én vagyok a nehéz eset, de az azért megnyugtat, hogy még ha így is van, mások is éreznek hozzám hasonlóan.

A lényeg, hogy a függőségek áttúrásával sikerült kihámoznom a lényeget, és kb. egy hét alatt eljutottam odáig, hogy localhostról már sikerült küldenem magamnak egy dinamikus pusht.

Ilyen voltam, amikor megérkezett az első dinamikus push.

Miután befejeztem az ünneplést, elkezdtem feltöltögetni a szerverre a szükséges dolgokat, aztán amikor vettem egy nagy levegőt, és megnyomtam a piros gombot, a várva várt értesítés helyett ez fogadott:

HTTP 500 – Internal Server Error

Jó néhány kör debuggolás után kiderült, hogy a szerveren nincs bekapcsolva az a PHP modul (a GMP), amire a push által előírt titkosítási műveletekhez szükség van. Elindultam hát az ügyfélszolgálat irányába, hogy léccilécci, kellene ez a modul, meg amúgy sem értem, hogy miért nincs alapból bekapcsolva, és úgy gondoltam, hogy nemsokára bekapcsolják, én meg vígan küldhetem majd a push üzeneteimet, és elfelejtjük a témát.

Hát nem ez történt, ugyanis az ügyfélszolgálat azt felelte, hogy

A GMP modult nem áll módunkban telepíteni, mivel a szerveren lévő többi weboldalon lehetnek olyan megoldások, amelyek ennek a bekapcsolása után nem biztos, hogy működni fognak.

Vajon egy shared hosting szerveren tényleg arra kell felkészülni, hogy a többi felhasználó nem írt-e magának gmp_ kezdetű függvényeket, konstansokat? Ennyi erővel ugyanúgy letilthatnák az összes modult, hiszen mindegyik ugyanígy működik… 😐 Írtam még egy levelet, amelyben kifejtettem, hogy szerintem nem történne semmi tragikus, ha engedélyeznék a modult, de a kérésem süket fülekre talált.

Végtelenül csalódott voltam, hogy egy lépéssel a célvonal előtt ütközöm egy ilyen áthatolhatatlan akadályba. Az ilyen magyarázat nélküli, “nem, és kész”-jellegű válaszokat soha nem bírtam, de sajnos nem volt más lehetőségem, mint elfogadni, hogy ez így és egyelőre nem fog összejönni. Pedig nagyon szívesen számoltam volna be egy vidám, győzedelmes blogposztban az új funkcióról. De így… hát, ez maradt.

Így lett majdnem menő pushunk.

És akkor zárjuk ezt a témát egy Eleven Hold-dalszöveg részletével:

“Majdnem szerelem volt…
az ilyen majdnem-dolgoktól szar az életem…”

Az Autóőrszem

Sokat gondolkodtam azon, hogy ez az írás ide kerüljön-e, vagy külön blogbejegyzésbe. Igazából még most sem vagyok benne biztos, hogy itt marad. De végül is ennek a posztnak “Hosszú poszt” a neve, úgyhogy egyelőre elfér.

Ez a dolog úgy indult, hogy egy szép napon Sopronban készülődtünk egy nagy családi eseményre, amikor egy ismerősöm átküldött egy cikket a következő kérdéssel:

Ez nem a tiéd?

Megnyitottam a linket, és lefagytam: de, basszus, ez az enyém!

A leírás alapján épp az Égvemaradt.hu-ról van szó, nem?
Nos, nem.
Hanem az Autóőrszemről.

Ahogy belekezdtem a cikkbe, érdekesen ismerős mondatok jöttek szembe:

Lehet, hogy veled is előfordult már, hogy az autódon bekapcsolva hagytad a fényszórót, vagy lehúzva maradt egy ablak, és erre csak másnap jöttél rá.

Minden egyes mondatnál éreztem, hogy emelkedik a pulzusom, és ezzel párhuzamosan elsötétülnek a gondolataim. “Egy magyar párnak jutott eszébe az ötlet…”, “a rendszer egyébként anonim…”, “lehetőség van az értesítéseket értékelni…” – mintha csak a saját infóoldalamat olvasnám! Amikor megláttam az illusztrációt, arra gondoltam, hogy “Na ne, azért ilyet már nem lehet!” Mutatom a képet, mellette az Égvemaradt.hu opcióival:

A hasonlóság kísérteties. (Ezt meg a többi széles képet a WordPress direkt lógatja kijjebb, hogy nagyobbak maradhassanak.)

A végére pedig még egy tőr: már autóra ragasztható matricát is lehet tőlük rendelni! Hát nem csodálatos?

Ez az a rész, ahol én most tartok egy kávészünetet. Kell. Sopronban is kellett.

A bennem kavargó érzelmektől egy időre le is fagytam, és az a durva, hogy most, amikor négy hónappal később ezt írom, hasonlóan érzem magam. Megpróbálom inkább összeszedni a száraz tényeket, mint ahogy akkor is megpróbáltam:

  • Valaki más is rájött, hogy néha jó lenne rendszám alapján üzenni másoknak.
  • Ő is logikusan végiggondolta, hogy mi lehet ennek a menete.
  • Ugyanarra a következtetésre jutott, mint én. Ha a két gondolatmenet tényleg független volt egymástól, akkor ez akár azt is jelezheti, hogy ez a logikus megoldás.
  • Értett az okostelefonos applikációkhoz (is?), és minden bizonnyal meghallotta a XXI. század hívását, így weboldal helyett inkább egy applikációt készített a ötletéből.

Ezzel még nem is lenne semmi gond. Nyilván vacak érzés látni, ahogy más is megvalósítja az ötletedet, de műszaki emberként, vagy inkább a nyílt megoldások és a közös tudás hívőjeként be kell látnom, hogy az Autóőrszem, csakúgy, mint az Égvemaradt.hu, a társadalmat szolgálja. Úgy értem, a társadalomnak jobb, ha létezik ez az app, mintha nem létezne. Nem tudom, hogy mennyire erősen tolta meg az alkotója a marketinget az elején, de az biztos, hogy rövid idő alatt szép médiakarriert futott be. Sokan hallottak róla, sokan ismerik, és valószínűleg többségben vannak azok, akik az Égvemaradt.hu nevével soha nem találkoztak. És ezek az emberek most kaptak egy eszközt, ami kielégítheti egy szükségletüket – ezért mondom, hogy az egyik szemem nevet, amikor látom az alkalmazás szárnyalását.

De szerencsére nem vagyok félszemű, és a másik szememből viszont nem nagyon tudom kitörölni a keserű könnyeket. Hogy érzed magad, amikor látod, hogy a fiadat, aki mindent beleadott, legyőzi az iskolai futóversenyen egy osztálytársa? Hogy érzed magad, amikor kettest kapsz arra a dolgozatra, amire a padtársad négyest, pedig együtt puskáztátok ki az egészet a pad alatt? Hogy érzed magad, amikor a teljesítménytúra végén, az utolsó sarkon befordul előtted valaki, aki még éppen befut szintidőn belül, te pedig már épp kicsúszol belőle?

Grafitember megfelelő öniróniával tudott reagálni a Golden Blog versenyen elért helyezésére. Én nem vagyok ekkora művész.

Ezekben a helyzetekben talán az a legrosszabb, hogy még csak nem is haragudhatsz a másikra. Hiszen egyrészt egyenlő esélyekkel indultatok, másrészt, ha neki rosszabb lenne, attól neked még nem lenne jobb. Hát hogyan is utálhatnám az Autóőrszemet? Több feliratkozóm lenne, ha ők nem lennének? Nem, biztosan nem. Sőt, racionálisan végiggondolva igazából egyáltalán nem érint engem az új app megjelenése. Hiszen én már régen megkaptam az Égvemaradt.hu-tól mindazt, amiért nekiálltam: rengeteget tanultam belőle. Webes technológiákról, frontendről, backendről, valamennyit a webes infrastruktúráról. De eközben a projektmenedzsmentről is, hiszen az elején egy kis csapattal álltunk neki a fejlesztésnek, és a technical sales-ről, hiszen volt egy pár – most már talán amatőrnek tűnő – akcióm, hogy szélesebb körökkel ismertessem meg a rendszert. Ráadásul még a PR-ba is belekóstoltam, ugyanis elmondhatom magamról, hogy igazi újságírókkal (!!!) leveleztem, hogy bemutassam nekik az akkor megszületett gyermekemet, az Égvemaradt.hu-t.

Az mondjuk rosszul esett, amikor a Totalcar ’16 elején egyáltalán nem méltatta válaszra a leveleimet, majd telefonon rövid úton lerázott, de aztán Szörényi András a Vezesstől már érdemben válaszolt, mi több, továbblépésre bátorított. Az rengeteget jelentett nekem, innen is köszönöm a pozitív hozzáállását! Sajnos végül cikkig ott sem jutott el a dolog, de ennek ellenére hálás vagyok neki.

De vissza az Autóőrszemhez: nem tudtam megállni, hogy a Player-cikk elolvasása után ne írjak rájuk. Óvatosan megkérdeztem, hogy vajon inspirálódtak-e az Égvemaradt.hu-ról, és nemsokára meg is érkezett a válaszuk:

[…] Elkezdtünk körbenézni, van-e már ilyesmi, amit használhatnánk. Akkor két lehetőséget találtunk (köztük az említett weboldalt), de egyik sem rendelkezett konkrétan olyan funkciókkal, illetve biztonsággal, amit szívesen használtunk volna. Ezen kívül mindkét oldal sajnos „elhagyottnak” tűnt. […]

Azt hittem, hogy a válasz után majd jobban fogom érezni magam, de nem, csak annyi történt, hogy máshogyan éreztem magam rosszul. Nem azért, mert nem találták elég jónak vagy biztonságosnak az oldalt – szerintem funkcionálisan ugyanazt tudja, mint az Autóőrszem, a biztonságra pedig a kezdetek óta nagy hangsúlyt fektetek, ez ráadásul a személyes érdeklődésemmel és értékrendemmel is egybevág, szóval ebben nem vagyok bizonytalan. Hanem azért, mert elhagyottnak találták.

És azért fájt ez nekem annyira, mert tudom, hogy igazuk volt. Az oldal elhagyott volt, és elhagyott most is abban az értelemben, hogy – mint a poszt elején említettem – évek óta nem történtek rajta kívülről látható változások. Közben viszont baromira nem elhagyott a rendszer! Csak – az én olvasatomban – elég jó arra, amire szántam, úgyhogy minek reszeljem tovább?

Elszomorít, hogy ha egy oldal nem követi a trendeket, ha nem dizájnolják át időről időre, akkor az emberek szemében elavulttá válik. Persze, én is látom az újabb és újabb webes trendeket, de nem gondolom, hogy az Égvemaradt.hu-hoz hozzáadna valamit egy új design, izgő-mozgó animációk, lekerekített téglalapok, felugró ablakok és facebook-os “Megosztás” gomb.

Várjunk csak… megöregedtem? Mintha a saját apámat hallanám beszélni… (Bocs, apu, ne vedd rossz néven, csak más generáció vagyunk! 😉 )

Nem, nem öregedtem meg, én már régebben is ilyen voltam. Gyakran eszembe jut, hogy egy jóbarátom, aki az elsők között látta meg az Égvemaradt.hu-t, folyamatosan azzal nyaggatott, hogy csináljak neki Facebook-oldalt. “Dehogy csinálok, mihez kezdenék vele?!” – válaszoltam. Sokszor kaptam meg a kérdést, hogy miért nem telefonos applikációt készítettem inkább az ötletből. “Minek készítsek? Egy weboldal mindent tud, amit kell, ráadásul a platformfüggetlen, és aki akarja, használhatja akár applikációként is a weboldalt!” – hangzott a válasz, néha megtámogatva azzal, hogy “Amúgy én speciel utálok applikációkat letölteni.” Na jó, belátom, az utolsó mondat nem túl professzionális, de az előző tényleg nem alibi volt, ugyanis tényleg nagy figyelmet fordítottam rá, hogy a “Hozzáadás a kezdőképernyőhöz” funkció működjön, és így az Égvemaradt.hu teljes értékű applikációként futhasson azoknál, akik ezt szeretnék.

Erre mit hoz 2020 augusztusa? Egy telefonos applikáció, aminek van egy Facebook-oldala, Messenger-elérhetősége meg Facebook-hirdetései, megérkezik a semmiből, és úgy lép át az ötéves, kézműves, old school Égvemaradt.hu-n, hogy csak porzik. Jól van, Gábor, talán igazad volt. 🙂

Szerintem nagyon szépen illik ide ez a rajz.

Na, lassan viszont le kell zárni ezt a bejegyzést, hiszen nem vezet sehová, ha csak dagonyázunk a múltbeli sérelmekben. (Vagy hát nem tudom, lehet, hogy javíthat valamit a közérzeten, legalább rövid távon.) Volt még néhány dolog, amit mindenképpen bele akartam szőni ebbe a posztba, megpróbálok most inkább azokra koncentrálni.

Azt gondolom, hogy egy külső szemlélő könnyen értelmezheti ezt az egész posztot a második helyezett irigységének, sértettségének. De szeretném azt hinni, hogy nem erről van szó. Nem szeretnék magamra egy irigy, sértett kisemberként tekinteni, aki folyton az áldozat, a mártír szerepében tetszeleg. Nem azért buktam meg a vizsgán, mert a tanár hülye volt. Nem azért rúgtak ki, mert a főnököm hülye volt. Nem azért koccantunk, mert a másik sofőr hülye volt. Nem vagyok áldozat, akinek ellopták az ötletét. Egy naiv, de lelkes fejlesztő vagyok, akinek újra megvalósították az ötletét – talán jobban, mint ahogy én. Van ez így.

Azt hiszem – azt szeretném hinni -, hogy az egész dologgal nem is lenne semmi bajom, ha két éve, amikor az Autóőrszem fejlesztői rátaláltak az Égvemaradt.hu-ra, és elhagyottnak találták, azért a biztonság kedvéért küldtek volna egy kétsoros e-mailt az info@-ra, hogy “Helló, mi is kitaláltuk az ötletedet, és nekiállunk megcsinálni, csak tudj róla”. Vagy működjünk együtt, vagy mittomén. Nem gondolom, hogy a párszáz feliratkozómmal komoly játékos lennék ezen a téren, de ez egyrészt nincs kitéve az oldalra, másrészt meg akkor is… Nem ez lett volna a korrekt? Vajon mit veszíthettek volna? Persze, virágozzék minden virág, de azért jól esett volna, ha a másik legalább szól, mielőtt elállja előlem a Napot.

Amúgy azt hiszem, hogy két héttel ezelőttig még abban sem voltam biztos, hogy megírom ezt az egész sztorit ide, a blogra. De november 30-án kaptam egy hírlevelet az Oszkártól, amely boldogan újságolta, hogy új együttműködést kötöttek az Autóőrszemmel, és hogy ezentúl vállvetve szolgálják majd az autósokat és a társadalmat. Hát ez valami remek, szuper ötlet volt, gratulálok! Komolyan. Ez tényleg maximalizálja a társadalmi hasznosságot, nem is értem, hogy annak idején bennem hogyhogy nem merült fel. 🙂 Viszont ez volt az a pont, ahol éreztem, hogy ennek a bejegyzésnek meg kell íródnia. Ez már nem fér el bennem, ki kell tennem ide.

Az Oszkárt (meg az elődjeit, a Mitfahrgelegenheit-ot, aztán a később BlaBlaCarrá lett Zivit) mindig is remek kezdeményezésnek találtam. Oszkárra ’13-ban regeltem, és azóta is mindig felteszem a hirdetésemet, ha egyedül megyek nagyobb távra. Használjátok ti is, tényleg jó! Szeretem a rendszert. Büszke vagyok rá, hogy oszkározom, a hátsó szélvédőmön az Égvemaradt.hu mellett az Oszkár és a BlaBlaCar matricái virítanak. Épp ezért ütött ennyire szíven, amikor megláttam, hogy Oszkár, “a barátom” most már az osztály legmenőbb srácával haverkodik – helyettem. (Disclaimer: soha nem kerestem meg az Oszkárt az Égvemaradt.hu-val, és kicsi az esély, hogy ők valaha hallottak volna róla. Szóval Oszkár igazából eddig sem haverkodott velem, csak én haverkodtam vele, sima autósként, mert tetszett tetszik a szolgáltatása.)

Ezt a “helyettem”-et, ezt az áldozatszerepet szeretném kitörölni a gondolataim közül. És ki is fogom. Az Autóőrszem olyan dolgokat lépett meg a fejlesztés után/alatt, amelyeket én soha. Brandet épített. Partnereket keresett. Hirdetéseket futtat. Dolgozik azért, hogy növekedjen. Látszik, hogy sok energiát tesz bele a gazdája. Szeretném azt gondolni, hogy kemény, alázatos munkával érte el a jelenlegi helyzetét, és hogy ugyanígy folytatja majd a terjeszkedést. Ha ez így van, akkor azt hiszem, őszintén tudok neki drukkolni és további növekedést kívánni. Hiszen ez a társadalom hasznára, és végső soron az én hasznomra is fog válni. Autóőrszem, hajrá!

Hajrá!

Zárásképpen pedig álljon itt egy pár szó arról, hogy hogyan megy tovább az Égvemaradt.hu. Röviden: ugyanúgy, mint eddig. Nem húzom le a rolót, nem lesz itt semmiféle drámai kilépés.

Azok az Égvemaradt.hu-tagok, akik a feliratkozással megszavazták a rendszernek a bizalmat, továbbra is zavartalanul megkapják azt, amire ígéretet kaptak: a csendes, megbízható és biztonságos elérhetőséget, illetve például a lejáró műszakiról szóló emlékeztetőt, ha kérték. Nem is lenne jogom (illetve inkább erkölcsi alapom) megszüntetni a szolgáltatást, amíg van akár egyetlen felhasználó, aki szeretné használni.

Szóval az Égvemaradt.hu pörög tovább, úgyhogy ebben a szellemben hallgassuk meg Sub Bass Monster idevágó klasszikusát! Yeah! 🙂

Pörög a fekete lemez, haver, még mindig pörög,
több mint száz év áll mögötte, de még ugyanúgy dübörög!
Ez ám a szám! Hadat üzen a szuper technikának,
Vigyorogva fordít hátat az idő vasfogának.

Vannak, akik várják, hogy a versenyből kiszáll,
de te csak nevetsz, nevetsz, mert hát a bakelit meg nem áll…
Felemelt fejjel küzd le mindent, amit az élet gördít elé,
A legjobb úton halad a halhatatlanság felé.

Ajjajaj, mit mondtam, ó! Hiszen amíg van egy hallgató,
Addig a fekete lemez halhatatlan és egyben hallható! […]


Hogy mit honnan:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .