A vendégposzt alapesetben ugye az a poszt, amit nem a blog szokásos szerzője, hanem egy vendégszerző ír. Na most ebben az esetben nem a szerző a vendég, hanem a téma, a most következő dolgok ugyanis nem az Égvemaradt.hu-val, hanem egy másik weboldallal estek meg. Azt az oldalt nem én készítem, hanem egy kedves barátom, akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk most Liának. Az oldalt pedig – szintén az egyszerűség kedvéért – nevezzük lia.hu-nak.
Történetünk egy szép, kellemesen meleg februári napon vette kezdetét, amikor Lia rám írt, hogy “van egy kis gond”, ugyanis minden jel arra utal, hogy feltörték a WordPress-alapú honlapját, a lia.hu-t. No, ennek a fele sem tréfa, gyorsan rá is néztem az oldalra, de nem láttam semmi gyanúsat.
Kis kitérő: azt érdemes rólam tudni, hogy egy ideje már a kiberbiztonságból élek. Ez a fő- és a mellékállásom is, magánszemélyként is érdeklődöm is a téma iránt, és ha valaki más azzal fordult volna hozzám, hogy egy barátja segítséget kért tőle valami hekkertámadással kapcsolatban, akkor csípőből el tudtam volna mondani neki a nyomozás elkezdéséhez szükséges óvintézkedéseket: virtuális gép, tűzfal, antivírus, vegyvédelmi öltözet, azt’ hajrá. Nna, ehhez képest sikerült nekem azonnal megnyitni a lia.hu-t, a saját gépemről, a saját böngészőmből.

Nemhiába mondják, hogy a suszter gyerekének lyukas a cipője… Mondjuk rendszeresen frissített böngészőm, tűzfalam meg antivírusom legalább van.
Az oldal első blikkre tényleg rendben volt, de akármelyik linkre kattintottam, csak ugyanarra a statikus főoldalra kerültem vissza. Gyorsan megnyomtam a hackergombot, de ott sem láttam semmi érdekeset, úgyhogy inkább másik irányból közelítettem meg a problémát.
Ha nagyon hivatalos akarok lenni, akkor azt mondhatom, hogy eddig ún. black box tesztelést végeztem, azaz a rendszerbe nem belepiszkálva (a dobozt nem kinyitva) vizsgáltam annak működését, viselkedésanalízist folytattam. Viszont én már kisgyerekkorom óta sokkal inkább a white box megközelítést érzem magaménak (mondjuk így azt, hogy gyakran szétszedtem dolgokat, amiket aztán néha nem tudtam összerakni), úgyhogy inkább kinyitottam azt a bizonyos dobozt, és gyorsan be-FTP-ztem a tárhelyre, hogy fájlszinten nézhessek szét.