Azt hiszem, újra kell értékelnem a vendégposzt definícióját a blogon, mert ezt is beleértve a legutóbbi négy poszt — azaz az elmúlt négy év összes írása — ebbe a kategóriába esik. Na de ilyen az élet, jöjjön egy újabb nem Égvemaradt.hu-hoz kötődő poszt itt, az Égvemaradt.hu Blogon!
A téma egy újabb Capture the Flag (CTF), azaz zászlórablós esemény, aminek ezúttal csak egy kis szeletét teljesítettem, de az a kis szelet nagyon tetszett, úgyhogy mindenképpen meg akartam örökíteni a tapasztalataimat egy blogbejegyzés formájában. 🙂
Történt egyszer egy szürke és unalmas szerda délutánon, hogy egy munkatársam (köszi, Tomi!) bedobta egy közös chatbe, hogy talált egy autóipari CTF-et, amin részt szeretne venni, és akit érdekel, az csatlakozhat hozzá. Gyorsan utánanéztem, és láttam, hogy egy számomra ismeretlen japán cég, az NDIAS szervezi, európai idő szerint péntek reggel 10-től vasárnap reggel 10-ig tart, és csapatverseny lesz.
A kérdéses munkatárs előző CTF-eken bizonyította a rátermettségét, úgyhogy vele csapatban indulni különösen vonzó lehetőségnek tűnt. Ezen és a tavalyi hasonló esemény sikerén felbuzdulva már írtam is volna, hogy megyek, de aztán szembejött a valóság: kisgyerekes szülőként azért nem úgy van az, hogy szerda délután értesítem a családot, hogy „Apa péntek reggel 10-től 48 órára beszáll a Mátrixba, addig jók legyetek, csá!”. Így hát nehéz szívvel csak azt válaszoltam, amit a többiek is: „Sajnos nem jó az időpont, de neked hajrá!”.
Itt akár vége is lehetett volna a történetnek, de a pénteki ebédszünetben aztán nyilván nem hagyott nyugodni a kisördög. Vajon milyenek a feladatok? Vajon meg tudnék oldani közülük néhányat, ha nem érnék rá ténylegesen foglalkozni velük? Mert hiszen időm tényleg nem volt — a munka is sok volt és otthon is bőven volt teendő, tehát szóba se jöhetett, hogy benevezzek.
Ez nyilvánvaló. Nem fér bele.
Illetve… Esetleg…